Közép Ázsiai Juhász

A Közép ázsiai juhász nem csak ugy áll,hanem az ellenség utjába áll,nem fut hanem száguld,nem harap hanem széttép!!

Táplálás



Fölvetődhet a kérdés, hogy a Közép-ázsiai juhászkutya miért fejlődik ilyen sokáig, szemben más európai nagytestű kutyával, amelyek gyakran már két éves korukra „kész” vannak? A válasz meglepően egyszerű. A Közép-ázsiai juhászkutya növekedési potenciálja, és tápanyag-hasznosításának hatékonysága az állandó ínséghez optimalizálódott.Itt még csak annyit, hogy Európában éppen a táplálék szűkösséghez való nagyfokú alkalmazkodása jelenti a legnagyobb veszélyt az egyedek számára. Mert a Közép-ázsiai juhászkutya kölyköket az esetek túlnyomó többségében túletetik.


A jót akaró, de a fajtához nem értő tulajdonosok azzal érvelnek, hogy éhes a kiskutya, meg hogy hát nem is kövér. És az a téveszme dolgozik bennük, akár tudattalanul, hogy akkor lesz egy kutya nagy és erős, ha kiskorában bőségesen táplálják. Ez igaz lehet a 100 vagy 50 éves múltra visszatekintő, viszonylagos bőségben kitenyésztett fajtákra, de nem igaz a több ezer éves múltú, zord pusztaságokon kialakult Közép-ázsiai juhászkutyára.


Úgy gondoljuk, hogy erre a bevezetőre mindenképpen szükség van ahhoz, hogy a fajtával még csak most ismerkedők, vagy éppen az első kölyköt nevelők, valóban megértsék a Közép-ázsiai juhászkutya táplálásának sajátosságait, hiszen nagyon sok múlik ezen.



1. Alaptétel: visszafogottan az etetéssel!


Egy Közép-ázsiai juhászkutya kölyköt kétszeresen kell túltáplálni ahhoz, hogy kövér legyen. Ha csak 1,5-szer kap többet annál, amire valóban szüksége van, akkor nem fog elhízni, hanem csak gyorsabban növekszik az optimálisnál, de már ez is maradandó károsodást okozhat csontozatában és ízületeiben, különösen az átlagnál nagyobb csontozatú kiskutyáknál. 


 



2. Alaptétel: ne hagyatkozzon a tápok csomagolására nyomtatott adagolási útmutatóra!

A legtöbb kész táp az európai nagytestű kutyák igényeinek igyekszik megfelelni. Bár a Royal Canin már felismerte, hogy fajta és fajta között jelentős különbség lehet még akkor is, ha nagyjából hasonló a felnőtt egyedek súlya, ezért a népszerűbb fajtáknak speciális tápot készít. Mivel a Közép-ázsiai juhászkutya nem tartozik a legnépszerűbb fajták közé, nem várható, hogy megjelenik számára optimalizált táp, pedig az ő tápanyag igénye a lehető legspecifikusabb. Láttunk már olyan kiskutyát, amelyik a táp csomagolásán található ajánlott adag feléből is remek kondícióban volt.


3. Alaptétel: Még két Közép-ázsiai juhászkutya kölyöknek is eltérhet tápanyag igénye!

Aszerint hogy egyedül téblábol egy kis udvaron, vagy többed magával rohangál és birkózik egész nap egy több hektáros tanyán. Jelentős tényező még az évszak, a szőrminőség, a temperamentum.


4. Alaptétel: ne sokat, de nagyon jót!

A nyáj mellett élő kutyák általában keveset kapnak enni, de amit kapnak az többnyire jó minőségű.


Az állataikkal naphosszat együtt tartózkodó emberek figyelik a jószág minden rezdülését. Ezért normális esetben nincs elhullás, mert a betegeskedő, esetleg komolyabban megsérülő állatot leölik mielőtt elpusztulna. Ha nincs járvány, ez nem gyakori, de ilyenkor a belsőség, a gyomor, a belek és csontok azon frissiben a kutyák elé kerülnek. Így minden vitamin és enzim a rendelkezésükre áll, amelyek tárolással nagymértékben elbomlanának.


Ha fejik az állatokat, akkor a gyorsan romló tejből valamilyen tejterméket készítenek. A tejalvadáson alapuló tejtermékek mellékterméke a tejsavó. Ez meglehetősen híg, de nagy mennyiségben áll a kutyák rendelkezésére, és rendszeresen. Teljes értékű fehérjéket, vitaminokat, ásványi anyagokat, szénhidrátot (tejcukor), és enzimeket tartalmaz. A kutyák ebből degeszre isszák magukat.


Gyakran ejtenek el kisebb vadállatokat, rágcsálókat is.


5. Alaptétel: a megfelelően összeállított friss táplálék jobb a legdrágább konzervnél és száraztápnál is.

Bár a friss élelemmel való táplálás meglehetősen idő és munkaigényes a kész tápok használatához képest, és némi hozzáértést is kíván, aki a maximumot akarja kihozni kutyájából, annak érdemes ezt a módszert választania, legalább a kutya egy éves koráig. Mindenképpen olcsóbban kijön, mint ha a legdrágább tápokkal etetné, mégis a lehető legjobbat nyújtja kedvencének.

Mindenképpen érdemes bevállalni az első tíz hónapban a plusz törődést, hogy a következő tíz év a lehető legkellemesebb legyen, legalábbis kutyás szempontból.


Végezetül hadd adjunk két gyakorlati receptet. Egyet a tapasztaltabbaknak, egyet pedig a kezdőknek, vagy nagyon precízeknek.
 
I.


Amikor elmennek a kiskutyáért, kérdezzék ki alaposan a tenyésztőt, hogy pontosan mivel etette a kölyköt és mennyit adott neki naponta. Aztán otthon ugyanazt adják neki, ugyanolyan adagban. Ha más fajta élelemmel akarják etetni a kiskutyát, akkor néhány nap alatt fokozatosan egyre kevesebbet adjanak abból, amivel a tenyésztő etette, és egyre többet abból, amivel a továbbiakban tartani szeretnék. De közben vigyázzanak arra, hogy az össz-mennyiséget ne növeljék. Így néhány nap múlva már teljesen azt adhatják, amit szeretnének.


A lényeg ezután jön.


Ne emeljék a mennyiséget mindaddig, amíg a kiskutyát nem kezdik kissé soványnak látni. Amikor ez bekövetkezik (de nem betegség miatt) akkor lehet növelni a fejadagját 15-20 százalékkal. És megint tartani ezt a mennyiséget mindaddig, amíg megint kezd soványnak hatni a kutya. Ezzel a módszerrel nagyon jól lehet reprodukálni a származási hely viszonyait – legalábbis a táplálás vonatkozásában, - és nem fenyeget a túletetés veszélye. És nem kell aggódni, ha időről-időre néhány napig kissé sovány a kiskutya. Nagyon is jól jön az izületeinek egy kis pihenő, abban az elképesztő tempójú növekedésben, amit a nagytestű kutyafélék produkálnak például az emberhez képest.


(Egy erőteljes Közép-ázsiai juhászkutya kan, amelyik mondjuk 500-600 grammal születik, 1 éves korára még az ismertetett táplálás mellett is 50- 60 kilogramm között lesz, ami azt jelenti, hogy egy év alatt megszázszorozza a születési súlyát. Ehhez képest egy ember az első életévében legfeljebb megnégyszerezi testsúlyát. Tehát egy Közép-ázsiai juhászkutya 25-ször gyorsabban fejlődik első életévében mint egy ember. Ezért olyan kritikus ez az életszakasz. Ezt a sebességet még fokozni veszélyes lehet.)


Egy ily módon táplált kiskutya hat hónapos korában nem lesz olyan nagy, mint hasonló adottságú, bőségesen táplált alomtestvére, de egy éves korára utoléri, és sokkal nagyobb az esélye, hogy szilárd felépítésű, erős, egészséges csontozatú, jó mozgású kutyává fejlődjön.


EGY KUTYA FELNŐTTKORI MÉRETÉT ÉS NORMÁL TESTTÖMEGÉT TÁPLÁLÁSSAL NEM LEHET POZITÍV IRÁNYBAN BEFOLYÁSOLNI. Csak siettetni lehet az elérésében, ami teljesen fölösleges, és nem veszélytelen.


(A vadonban senki sem látott még kövér farkas kölyköt, mégis egy kifejlett timber farkas akár 80 kilogrammot is nyomhat.)


Falánk kiskutyák esetében, akik ilyen táplálás mellett gyakran éhesek, mellőzzük a magas fehérje- és energiatartalmú étrendet, így többet ehetnek anélkül, hogy gyors és egészségtelen növekedésre késztetnénk.
 
II.


A második módszer csak annyiban tér el az elsőtől, hogy a kiskutya kondícióját nem szemmel kell megbecsülni, hanem méréssel. Hetente kell mérni a kiskutyát, de csak akkor lehet emelni a fejadagját, ha egészséges volt és jó étvággyal evett a megelőző mérés óta, de nem produkált testsúlynövekedést, vagy csak elenyészőt a korábbi mérésekhez képest. A heti 1 kg-nál nagyobb testsúlynövekedés már gondokat okozhat. A heti 2 kg-os pedig már kifejezetten veszélyes. Néhány hónapos méregetés után azonban a kezdők is ráéreznek a dologra, és már ők is jól föl tudják mérni szemmel egy fiatal kutya kondícióját, és nem kell egy 40-50 kilós kutyát emelgetniük, hogy valahogy lemérjék a szobamérlegen.

 

Ha valaki az ismertetett módszer szerint eteti kutyáját az első évben, biztos lehet benne, hogy nem terhelte fölöslegesen annak izületeit és csontjait. Ezután már etetheti szabadabban, bőségesebben, ha az a szíve vágya, mert már nem tudja elrontani. Az ebben a korban már elkezdhető komolyabb edzés pedig már meg is kívánná ezt.




Weblap látogatottság számláló:

Mai: 2
Tegnapi: 15
Heti: 49
Havi: 189
Össz.: 166 697

Látogatottság növelés
Oldal: A Közép Ázsiai Juhász táplálásaa
Közép Ázsiai Juhász - © 2008 - 2024 - asian-spirit-kenel.hupont.hu

A HuPont.hu weblapszerkesztő. A honlapkészítés nem jelent akadályt: Honlapkészítés

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »